1.5 A szabványok

1.5.1. A szabvány fogalma

 Az előző részekben már többször említésre került a szabvány, mint a minőségi követelmények egyik- a vevőktől látszólag- független meghatározója. A termékek nagy mennyiségben történő előállítását nagyon megkönnyíti, ha az egyes termékekre, eljárásokra, azok eredményére egységes, mindenki által elfogadott előírásokat alkalmazunk, mert ezáltal megvalósulhatnak a következő előnyök:

            Rendeltetésszerű használatra való alkalmasság: elsősorban termékszabványok, amelyek a használatra való alkalmasság főbb kritériumait tartalmazzák (rugóacélok).

            Kompatibilitás: az összetartozó, egymáshoz csatlakozó termékek méreteinek, teljesítményeinek összehangolása (tengelycsap és csapágy).

            Csereszabatosság: különböző gyártók termékei egymással helyettesíthetők. A termék nemzetközi elterjedését teszi lehetővé (villanyégő).

            Termékvédelem: a termékek állagmegóvása megfelelő csomagolási, tárolási, szállítási, kezelési és karbantartási feltételek biztosításával (szállítási feltételek).

            Kölcsönös megértés: egységes kifejezések és azok értelmezése (műszaki rajz, ISO 9000)

            Azonosíthatóság: a szabvány alapján végzett tevékenységek ellenőrizhetők és egymással összemérhetők (ISO 9001 Minőségirányítási rendszerek)

            Vizsgálatok: csak az azonos módon elvégzett vizsgálati eredmények hasonlíthatóak össze egymással (fémek szakítóvizsgálata).

            Választékrendezés: gazdaságos méretsorok kialakítása oly módon, hogy azokkal széleskörű vevői igényeket lehessen kielégíteni (csavarok).

            Biztonság: alapvető követelmény, hogy a termék ne veszélyeztesse a fogyasztó személyi biztonságát, egészségét és vagyonát (érintésvédelem).

            Környezetvédelem: a termékek és azok működése ne károsítsa a természetet, ami társadalmi érdek (zöld kártya)

A szabványosítást országos és nemzetközi szinten erre feljogosított szervezetek végzik, és országonként törvények szabályozzák.

Magyarországon az 1995. évi XXVIII. törvény rendelkezik a nemzeti szabványosításról, amely így fogalmazza meg a szabványt:

"A szabvány elismert szervezet által alkotott vagy jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, olyan általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, amely alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb".

A szabványokat eredetét illetve hatókörét tekintve az alábbi csoportokba sorolhatók:

            - vállalati szabványok,

            - iparági szabványok,

            - nemzeti szabványok,

            - regionális szabványok,

            - nemzetközi szabványok.

1.5.2 A nemzeti szabványosítás

A Magyar Köztársaság nemzeti szabványügyi szervezete a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT), amely köztestületként működik. Az MSZT tagja lehet bármely jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági szervezetek, akik az alapszabályt elfogadják.

A szabványosítás céljait az 1995. évi XXVIII. törvény határozza meg.

            A törvény szerint a nemzeti szabványosítással elő kell segíteni:

Ø      az általános és ismételten alkalmazható eljárások, műszaki megoldások közrebocsátásával a termelés korszerűsítését, a szolgáltatások színvonalának javítását,

Ø      a nemzetgazdasági igények érvényesítését a nemzetközi és az európai szabványosítási tevékenységben,

Ø      a kereskedelem műszaki akadályainak elhárítását,

Ø      a műszaki fejlesztés eredményeinek széleskörű bevezetését,

Ø      az élet, az egészség, a környezet, a vagyon, a fogyasztói érdekek védelmét és a biztonságot,

Ø      a megfelelőség tanúsítás követelményrendszerének kialakítását,

Ø      a hazai termékek és szolgáltatások nemzetközi elismertetését.

Az MSZT tagjainak közmegegyezésével bocsátja ki a nemzeti szabványokat, honosítja a nemzetközi szabványokat és képviseli hazánkat a nemzetközi szervezetekben.

Az MSZT hivatalos lapja a Szabványügyi Közlemények, amelyben ismertetik az újonnan bevezetett és megszüntetett szabványokat, tájékoztatnak a készülő szabványokról és közlik a kiadott szabványok módosítását.

A szabványok alkalmazása általában önkéntes, ezért található minden szabvány első oldalán a következtető figyelmeztetés:

" E nemzeti szabványt a Magyar Szabványügyi Testület a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény alapján teszi közzé. A szabvány alkalmazása a törvény alapján önkéntes, kivéve, ha jogszabály kötelezően alkalmazandónak nyilvánítja."

A magyar szabványok hivatalos jelölése a következő:

            a nemzeti jel                                        MSZ

            a megkülönböztető sorszám                 4900

            egy szabványon belüli szabvány            4900-1

            a kibocsátás éve                                  :1987

Tehát   MSZ 4900:1987 Fizikai mennyiségek neve és jele

            MSZ 4900-1:1987 Fizikai mennyiségek neve és jele. Általános előírások.

            MSZ 4900-14:1987 Fizikai mennyiségek neve és jele. Jelmagyarázat.

Amennyiben a magyar szabvány megegyezik valamely nemzetközi szabvánnyal, akkor annak a szabványosítási szervezetnek a betűjele is szerepel a szabványban.

1.12. ábra: A szabványok kapcsolódása.

ISO                             Nemzetközi szabvány

EN                              Európai szabvány

MSZ EN                     Európai Uniós szabvány honosítása.

MSZ ISO                    Nemzetközi szabvány honosítása.

MSZ IEC                    Nemzetközi szabvány honosítása.

MSZ EN ISO              Olyan nemzetközi szabvány, amit az unió is elfogadott.

Néhány ország nemzetközi szabványjele:

ASA                USA                                         ANSI              USA

API, SAE        USA (olajok)                            ASTM             USA (anyagvizsgálat)

BS                   Nagy Britannia                          DIN                 Németország

NF                  Franciaország                            UNI                 Olaszország

JIS                   Japán                                       ÖNORM         Ausztria

1.5.3 A nemzetközi szabványosítás

1.5.3.1. Az IEC és az ISO

A mai értelembe vett szabványosítás lényegében az ipari forradalom által teljesedett ki, amikorra a termelés már túllépte az egyes üzemek és országok határait. A termelés mennyiségi felfutása, a munkamegosztás elterjedése, a nemzetközi kereskedelem szükségessé tette az egyes termékek, eljárások egységesítését nemcsak országonként, hanem nemzetközi szinten is. A nem megfelelően összehangolt nemzeti szabványoknak még ma is megvannak- és még sokáig meg is lesznek- a jelentős gazdasági vagy kereskedelmi hátrányt okozó hatásai. A magyar vasúti átrakó állomás (Záhony) létét pusztán annak a ténynek köszönheti, hogy a csatlakozó vasúti sínek nyomtávolsága nem egyezik meg az Európában használatos mérettel.

Az USA-ban 110 volt a hálózati feszültség, míg Európában 230 volt, így a termékek kettős használata csak átkapcsoló transzformátor segítségével lehetséges. Többek között Angliában és Ausztráliában még ma is baloldali közlekedés van.

            Felismerve ezeket a hátrányt okozó eltérő szabványosítási gyakorlatot elsőnek 1906-ban az IEC (International Elektrotechnika Comission), a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság alakult meg 13 ország együttműködésével.

1926-ban megalakult az első általános nemzetközi szabványosítási szervezet az ISA, amely ma már az ISO (International Organization for Standardization) néven működik és a legtöbb nemzeti szabványosítási szervezet tagja. Az IEC csatlakozott az ISO-hoz, de továbbra is megtartotta önállóságát az elektrotechnika területén.

Az ISO munkáját az egyes nemzeti szervezetek által delegált tagokkal kiegészített Technikai Bizottságokban (TC) végzik. Nemzetközi szabványként az olyan ajánlások kerülnek elfogadásra, amellyel a tagok legalább 75%-a egyetért.

A nemzetközi szabványok alkalmazása az egyes tagországokban nem kötelező!

A nemzeti szabványosítási szervezetek a nemzeti szabványokat honosítják (MSZ ISO), és akkor már kötelezővé tehető a használata, illetve mellette más nemzeti szabványt az adott országban nem használnak.

1.5.3.2. A Codex Alimentarius Bizottság (CCA)

A CCA (Commision du Codex Alimentarius) bizottságot az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az ENSZ Egészségügyi Világszervezet ( WHO) közösen hozta létre az élelmiszerek egységes szabványainak kidolgozása érdekében, amelynek a célja:  a fogyasztók egészségének érdekeinek védelme.

A "Codex Alimentarius" tartalmazza az élelmezéssel kapcsolatos termék, félkésztermék, alapanyag, egészségügyi követelmények, peszticidtartalom, különböző adalékanyagok, címkézés, szállítás, vizsgálati és mintavételi módszerek szabványainak jegyzékét.

1.5.4 A regionális szabványosítás

Az európai regionális szabványosítás lényegében a korábbi két különálló politikai és gazdasági szerveződésben, a KGST-ben illetve az Európai Gazdasági Közösség és Közös Piac tagországaiban jött létre, amelyek közül a KGST már megszűnt.

Az európai szabványosítás szervezetei a következők:

            CEN (Comité Européen de Normalisation)

            az unión belül érvényes szabványokat bocsátja ki a tagországok egyetértésével

EN (európai szabvány), HD (harmonizált dokumentum) és ENV (európai

előszabvány) jelzésekkel.

            CENELEC (Comité Européen de Normalisation Électrotechnique)

            az EN jelzésű villamos ipari szabványokat adja ki.

            ETSI (Eurpean Telecommunications Standards Institute)

            Az ETS jelzésű távközlési szabványokat bocsátja ki.

Az európai szabványosítás főbb alapelvei:

            - nyitottság és áttekinthetőség,

            - minden érdekelt fél részt vehet a munkában,

            - közmegegyezés,

            - nemzeti elkötelezettség,

Az európai szabványosítás főbb feladatai:

            - a kereskedelem műszaki akadályainak megszüntetése,

            - a termékek rendeltetésszerű alkalmazhatóságának fokozása,

            - a piac áttekinthetőségének javítása,

            - a gyártók költségeinek csökkentése,

            - a tagországok szabványainak összehangolása,

            - a nemzetközi (ISO) szabványosítás és azok európai bevezetésének segítése,

            - új európai (EN) szabványok kidolgozása,

            - a harmonizált szabványok kidolgozása illetve elfogadása,

            - a szabványoknak való megfelelőség vizsgálati eredményeinek kölcsönös elismerésére szolgáló eljárások kialakításának elősegítése.

1.5.4.1. Az Új Megközelítésű Irányelvek (New Approach Directives)

Az Új Megközelítésű Irányelvek kidolgozását az Egységes Európai Okmány tette lehetővé és szükségessé, amelynek 100a cikkelye kimondja, hogy a termékek műszaki jellemzőinek meghatározásához szabványokra- elsődlegesen az EN szabványokra, és ha szükséges, akkor nemzeti szabványokra, mint átmeneti intézkedés- kell hivatkozni.

Az Új Megközelítésű Irányelvek alapelemei

            A "régi" és "új" megközelítés között a lényeges különbség, hogy az új megközelítés nem akar minden apró részletet leszabályozni, hanem csak a biztonságra vonatkozó "lényeges követelmények" harmonizálására, illetve a közös érdeklődésre számot tartó követelményekre korlátozzák, azokra, amelyeknek az európai piacon a termékeknek meg kell felelni.

            A "műszaki specifikációk"  amelyeket a lényeges követelmények kielégítésére szolgálnak a szabványosítással vannak összekapcsolva, azért, hogy a technológia adott állapotát figyelembe lehessen venni.

            A "szabványok" megtartják nem kötelező állapotukat.

            Azok a termékek, amelyek kielégítik a szabványok követelményeit vélelmezhetően kielégítik az irányelvekben lévő "lényeges követelményeket" és ezért közvetlenül piaci forgalomba kerülhetnek feltéve, ha a megfelelőség tanúsító eljárás ezt igazolja.

Abban az esetben, ha a gyártó úgy jár el, hogy a terméke nem felel meg a szabványnak, amire minden lehetősége megvan, vagy nincs az adott termékre szabvány, akkor a gyártónak be kell bizonyítania, hogy terméke kielégíti a termékre vonatkozó irányelvekben lévő "lényeges követelményeket".

1.5.5. A minőségirányítás szabványai

            A minőség értékelését a vevők végzik, míg annak megvalósítása a szállító feladata. Ebben a kapcsolatrendszerben a felek kölcsönösen hatnak egymásra. A munkamegosztás kezdeti szakaszában a termelő és vevő közvetlen kapcsolatban volt egymással, a termelő maga végezte el a termék minőségi paramétereinek ellenőrzését, kiszolgálva ezzel a vevői igényeket.
 

1.13. ábra: A minőségirányítás kialakulása

            A termelés mennyiségi felfutása révén a munkaműveletek szétváltak, az egyes emberek csak részfeladatokat oldottak meg, így szükségessé vált az egyes munkafolyamatok eredményeinek külön-külön értékelése az egész egységhez, a végtermékhez viszonyítva. A minőségellenőrzés különvált a termeléstől, feladata a nem megfelelő termékek kiszűrése, a vevőkhöz eljutó megfelelő termékek kiválogatása lett, úgy, hogy visszajelzései hatással voltak az előállítási folyamatokra (1.13. ábra).

            A sorozatgyártás kialakulása hozta létre a minőség szabályozási tevékenységet, amely a gyártási folyamatba beépített ellenőrző és szabályozó tevékenysége révén kívánja biztosítani az előállított termékek egyenletes minőségét.

            A piac kiszélesedése, a vevői igények változása már nem csak a jó minőségű termék előállítási folyamatának ellenőrzését tette szükségessé, hanem egy a szervezet egészét átfogó, összehangolt tevékenységet követelt meg, amit minőség biztosításnak nevezünk. A szervezet ilyen irányú működését már egy egységes elvárás, a minőségbiztosítási rendszerek (ISO 9001. ISO 9002, ISO 9003) szabványai szabályozták. Fő cél a vevők bizalmának megnyerése, egyenletes jó minőségű termék biztosítása volt.

            Az igények továbbfejlődése révén jöttek létre a minőség irányítási rendszerek (ISO 9001:2000), amelyek középpontjában a vevői igények minél magasabb színtű teljesítése áll a folyamatos fejlesztés megvalósítása mellett.

            A szabványosítás tárgyalásánál már láttuk, hogy azok elsősorban a termékre, azok vizsgálati, minősítési módszereire vonatkozó előírásai révén igyekeznek a minőséget szolgálni. A termék előállítás minőségének a folyamaton keresztül történő biztosításához olyan szabványokra lett szükség amelyek az egész szervezet tevékenységét rendelik alá a minőségnek, a vevői igények kielégítésére. Ezek a szabványok a szervezet működési rendjének szabályozása révén:

              - egységessé teszik a irányítási folyamatot,

              - javítják a szervezettséget,

              - összehasonlíthatók lesznek a belső folyamatok,

              - növelik a szervezet iránti bizalmat,

              - javul a vállalaton belüli kommunikáció,

              - a folyamatok nyomon követhetők és dokumentáltak lesznek.

 A minőségügy szabványosítása először a hadseregterületén került bevezetésre (MIL-9858), majd Nagy Britanniában alakultak ki olyan szabványok (BS 5750), amelyeket már a vevő és szállító közötti szerződéses kapcsolatokban is használtak, és a szabvány alkalmazását (az annak való megfelelést) harmadik fél igazolta.

            Az ISO 1987-ben kiadott egy a BS 5750-re támaszkodó szabványsorozatot, amely az ISO 9000, ISO 9001, ISO 9002, ISO 9003 és ISO 9004 szabványokból állt. Ezeket a szabványokat 1994-ben felülvizsgálták és módosították, érvényességüket az új átdogozott 2000 évi szabványok hatálybalépését követően- megfelelő átfedéssel- 2003-ban veszítik el.

            A minőségirányításban használatos szabványokat alapvetően az alábbi csoportokba lehet besorolni ( a teljes szabványfelsorolás nélkül):

            - magyarázó, tájékoztató szabványok: ISO 9000:2000

            - követelmény szabványok:                              ISO 9001:2000

                                                                                  ISO 14001:1996

                                                                                  ISO/TS 16949:2002

            - kiegészítő szabványok:                                  ISO 9004:2000

            - rendszerelem szabványok:                             ISO 10012-1:1992

                                                                                  ISO 10012-2:1992

            - felülvizsgálati szabványok:                             ISO 14010:1996

                                                                                  ISO 10011-1:1991

            A magyarázó szabványok tájékoztató jellegűek, követelményeket nem tartalmaznak a jobb megértést és tájékozódást segítik elő. Leggyakrabban használjuk az ISO 9000: 2000-es szabványt, amely az egységes megértés érdekében minőségügyi szótárként használatos.

            A követelmény szabványok tartalmazzák azokat a követelményeket, amelyeket a minőségirányítási rendszer alkalmazójának teljesítenie kell ahhoz, hogy az arra feljogosított szerv szabvány szerinti működését tanúsítsa. Jelenleg az ISO 9001:2000 szabvány az, amely az általános minőségirányítási rendszerek (speciális az ISO 14001) követelményeit tartalmazza. Korábban ezt a feladatot három szabvány szolgálta, az ISO 9001, ISO 9002 és az ISO 9003.

            A kiegészítő szabványok a követelményszabványt szakterületek szerinti specifikációkkal egészítik ki, illetve segítik a továbbfejlesztést. Az ISO 9004:2000 szabvány a minőségirányítási rendszer (ISO 9001) továbbfejlesztéséhez ad útmutatásokat.

            A rendszerelem szabványok a követelményszabvány szerinti dokumentációk kidolgozásához (ISO 10013, kézikönyv), a működtetéshez adnak kiegészítő és részletes útmutatást (ISO 10012-1, ISO 10012-2, mérés).

            A felülvizsgálati szabványok a minőségirányítási rendszerek tanúsításának, felülvizsgálatának, auditálásának rendjét és módszereit ismertetik.

A következőben közöljük a gyakrabban használatos minőségügyi szabványokat.

1.2. táblázat: Minőségügyben használatos szabványok